Az időjárás nem tűnt valami biztatónak. Kora reggeli gyors telefon,
biztos, ami biztos - "persze hogy megyünk, délutánra eláll!" - ugrás az
autóba, váltóruha, szendvics, fényképező. Az
Ipoly kevésbé járt szakaszát készültünk végigevezni, extrém, komoly kihívásokat jelentő helyzetekre is felkészülve.
Az időjárás nem tűnt valami biztatónak. Kora reggeli gyors telefon, biztos, ami biztos - "persze hogy megyünk, délutánra eláll!" - ugrás az autóba, váltóruha, szendvics, fényképező, sok-sok műanyag zacskó. Az Ipoly kevésbé járt szakaszát készültünk végigevezni Ipolyhídvégtől Ipolyságig. Célunk a terep felderítése a jövőbeni csapatépítésekhez. A várható nehézségek miatt nem is tudtuk megbecsülni, hogy ez az út majd mennyi ideig tart, és hogy egyáltalán célba érünk. Ha a tréképen ránézel, ebben az útban nincs is más csak kanyarok, sehol egy egyenes szakasz. A vízállás alacsony, nem is vártunk mát, de amit vártunk, uszadék torlaszok, vízre rádőlt fák. Ebben nem is csalódtunk. Viszont csak egyetlen egy helyen kellett kivennünk a hajókat és gyalog lejjebb vinni egy olyan torlasz miatt, amit elbontani reménytelen. Közben az eső is elállt. A víz viszont kellemes meleg volt, nem okozott gondot mezítláb benne ácsorogni, amikor ki kell szállni, és a hajót vagy átemelni egy-egy keresztbe dőlt fán, vagy áttolni hordalékkúpokon. A gátnál is simán átmentünk, és végül a vártnál jóval kevesebb idő alatt értük a kiszállás helyét. Innen már csak az autókkal kellett menni jönni, és már pakoltuk is fel a hajókat az utánfutóra. Trénerként nem volt különösen meglepő a tökéletes összhang a nehéz helyzetekben, volt kitartás, jól ment az együttműködés. A ti csapatotok vajon egy ilyen utat hogy élne meg?
A túra nem jött volna létre Máté Endre a Depo-Z nélkül.
